Negyedik rész

Érzem, becsapnak

Kedves Naplóm!

 

Miért kell mindig nekem szenvednem? Tudtam, nem vagyok az ilyen fiúknak való. Ők mindig a szebbet, és a jobbat keresik, nem egy olyan lányt, mint én. Sejtettem, hogy ebből nem lesz semmi, és ő nem fog szeretni engem. Bellában csalódtam, ezt nem gondoltam volna róla. Bár nem tudta, hogy szeretem Adam-et. Hogy fogok a szemébe nézni? Majd kiderül, de most is potyogó könnyekkel írom ezeket a sorokat. Ezt nem fogom túl élni. Nincs már a suliban senkim, nem barátkoznak velem. Különcnek hívnak, ugyanis nem hasonlítok a többiekhez. Miért baj ez? Nem fogom megérteni…

Becsuktam a naplóm, és ledőltem az ágyamra. Próbáltam aludni, de nem ment. Csak forgolódtam, Adam-re, és Bellára gondoltam. Ezt a helyzetet nem tudom elfogadni. Lassacskán álomba sírtam magam.

***

Vasárnap 7:54. Alig aludtam valamit. Felkelek, és megpróbálom elterelni a figyelmem. Eddig minden annyira jól ment, és boldog voltam. Ez egy vicc lesz, biztosan nem igaz.
Lementem a konyhába, még senki nem volt fent, ezért egyedül reggeliztem. Csináltam magamnak pirítóst, elővettem a nutellát. Gyorsan lefőztem egy kávét, és leültem reggelizni.  Mikor végeztem felmentem a szobámba, felöltöztem, és elővettem amit hétfőre tanulni kell. Nekiálltam, elég nehézkesen és lassan végeztem a tanulni valókkal. Mit csináljak estig? Itthon semmi érdekes nincs. Kimegyek egy közeli parkba sétálni.  Felvettem a cipőm, és elvittem Coco-t sétáltatni. Annyira szeretem, ő megért, és örökké a barátom marad. Csak ő, anya és apa van nekem.
Ahogy sétálgattam, észrevettem egy ismerős alakot. Adam? Jézusom, ő az!
-El kell innen mennünk Coco! Gyere, fussunk! –siettettem
Átfutottunk a parkon, már majdnem eltűntünk volna a helyszínről, mikor egyszer csak egy kiálló kőben elestem. Totál gáz lehetett az egész, ráadásul mindenki engem nézett. Adam gyors léptekkel elindult felém. Nem akartam vele beszélni, így gyorsan felpattantam (bár nagyon fájt), és siettem, utol ne érjen.  Késő volt.
-Hé! Anabel! Várj már meg! Jól vagy?
Ne fordulj meg... Nem érdemes… Kérlek ne! –szóltak hozzám a gondolataim
-Kérlek várj meg! –kiáltott utánam
Hirtelen megfordultam, és lendületből közelebb jött hozzám a kelletnél, ezért egy lépést hátrálnom kellett, de ő jött utánam, így hátráltam tovább.
-Állj meg! Mi a baj? –fogta meg a vállam
-Szerinted mi a baj? Egy tuskó vagy! –néztem rá idegesen
-Miért?
-Miért pont Bellával? Hát gratulálok! –mondtam elcsukló hangon
-Miről beszélsz? –értetlenkedett
-Ki van írva feketén fehéren a facebook adatlapodra, hogy kapcsolatban Bella Carterrel! –fordítottam el a fejem
-Micsoda? Én ilyet nem raktam ki! Ez valami félreértés lesz. Biztosan feltörtek.
Nem szóltam semmit. Különben is nem kellene ezt csinálnom, mert nem is jártunk, még csak barátok sem vagyunk.
-Esküszöm, azzal a csajjal soha az életbe nem jönnék össze, nem bejövős!
-Ne esküdözz, nem kell.
-Egyébként miért érdekel ennyire ez a dolog? Zavar? –nézett mélyen a szemembe
-Nem fontos, mindegy. –megfordultam és indultam volna, de megfogta a kezem
-Kérlek ne menj! Tisztázzuk ezt a dolgot! Haragszol rám?
Kirántottam a kezem az övéből, és elindultam. Nem érdekelt tovább, gondolkozzon el. Nem hiszek neki, hazudik. Bellában sem bízom többé, és senki másban, kivéve a családomat.
-Gyere Coco, lépjünk le innen!
A térdem, és a kezeim sajogtak az esés miatt, de még ezek sem voltak annyira vészesek, mint a lelkem állapota. Átmentünk egy másik parkba sétálgatni, ott vettem egy fagyit is. Leültem, és néztem az embereket, a nyüzsgést, azokat a boldog tekinteteket. Ez megnyugtatott. Már lement a nap mikor hazaindultunk. Ugyan azon a parkon keresztül mentünk, ahol elestem. Adam még mindig ott volt, egy padon ücsörgött fejét lehajtva. Gondolom a telefonján szórakozhatott valamivel. Mázli, hogy nem vett észre, így hamar hazajutottam. Anyáék is el voltak kettesben, nem akartam őket zavarni, ezért zajmentesen felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, és bekapcsoltam a laptopom. Megnéztem az összes közösségi oldalt, ahová felregisztráltam, de sehol semmi esemény. Utoljára a facebookomat hagytam. Egy bejövő üzenet. Ki lehet az? Megnyitottam, és eléggé meglepődtem. Adam Johannson írt üzenetet. Uram Atyám! 
A levélben ez állt:

Szia Ana! 

Kérlek, ne haragudj rám, én nem tudtam erről az egészről! Valaki feltörte a facem, nem tudom ki volt, de kiderítem, és mindent bebizonyítok! Ez a lány nem érdekfeszítő számomra! Engem Te érdekelsz! Meg szeretnélek ismerni, de ha nem hagyod, akkor nem tudlak. Amúgy ki is töröltem ezt a hülyeséget. Undorító, amire az emberek képesek! Sajnálom, bocsáss meg! Erre a levelemre nem muszáj válaszolnod, ha nem szeretnél. Bőven elegendő, ha holnap szóba állsz velem! Jó éjszakát kívánok neked!

Ui.: Nem fáj valamid az esés miatt? Jó nagyot estél!
Ja, és még egy kérdés. Miért futottál?

Ez… Higgyek neki? Minden esetre holnap beszélek vele. Egyedül Bellával találkozni félek. Fel kellene pofoznom! Ha tényleg feltörték, akkor van egy sejtésem, hogy ki lehetett az.