Sziasztok! Én Anabel Smith vagyok, idén töltöttem a 17-et.
Apum, Augustus Smith egy nagyon gondoskodó apuka, bár sajnos sokat
dolgozik, így keveset vagyunk együtt. Anyum, Carol Horan a legjobb anyuka a
földkerekségen. Testvérem sajnos nincs, de elvagyok itthon magamban a
kutyusommal, Coco-val. Anya és apa mindig dolgozik, hogy mindent
megadhassanak nekem. Londonban élünk egy csodálatos házban. Sosem mennék el
innen.
Akkor kezdjük is az én történetem.
Egy napon történt az egész. A suliban sétálgattam a folyosón a legjobb
barátnőmmel, Bella Carter-el, mikor hirtelen egy fiú fellökött. Mondhatni
ő volt a suli leghelyesebb sráca, minden lány utána csorgatta a nyálát, engem kivéve.
-Jaj, sajnálom! Kérlek, had segítsek. –szólt hozzám
-Ugyan, semmi baj, csak legközelebb jobban figyelj, ha lehet. –mosolyogtam
Segített felkelni a földről, és felszedte az összes elejtett könyvem. Kicsit lesöpörtem a ruhám, és megigazítottam a hajam.
-Adam Johannson vagyok. -nyújtotta felém a kezét-Benned kit ismerhetek? –kérdezte felcsillanó szemekkel
-Anabel. Anabel Smith. –nyújtottam én is a kezem
-Hát ez sem volt épp egy szerencsés találkozás, de örülök, hogy "beléd botlottam".
-Én is. -vigyorogtam
-Viszont nagyon sajnálom, de most mennem kell, majd még dumálunk. –kacsintott egyet, és kivillantotta tökéletes fogsorát
Bella közelebb jött hozzám.
-Mi volt ez? –vigyorgott és féltékenykedett
-Semmi, csak fellökött, és felsegített.
-Aha értem.
Bella elköszönt tőlem, mert lassacskán becsöngettek az utolsó órámra. A tanterem elé mentem, és észrevettem a tömegben újra Adam-ot. Mosolyogtam, mint egy hülye. Aranyos fiú, helyes, tisztelettudó, sármos, és rohadt cuki. Ha eddig nem is, most már teljesen biztos, hogy én is oda vagyok érte.Vagy nem. Nem lehetek "A többi lány".
Becsöngettek, de nem tudtam az órára figyelni. A percek nagyon lassan teltek. Az órát figyeltem, de mintha direkt lassabban járt volna a szokottnál. A tanár, és a diákok hangja csak morajlás volt a felidézett emlékeim mellett. Láttam magam előtt az egészet, ami pár perce a folyosón történt velem. Talán el is pirulhattam, mert az osztályból páran összesúgtak, rám néztek, majd nevettek. Nem érdekel. Senki sem ronthatja el a kedvem. Ez egy tökéletes nap.
-Jaj, sajnálom! Kérlek, had segítsek. –szólt hozzám
-Ugyan, semmi baj, csak legközelebb jobban figyelj, ha lehet. –mosolyogtam
Segített felkelni a földről, és felszedte az összes elejtett könyvem. Kicsit lesöpörtem a ruhám, és megigazítottam a hajam.
-Adam Johannson vagyok. -nyújtotta felém a kezét-Benned kit ismerhetek? –kérdezte felcsillanó szemekkel
-Anabel. Anabel Smith. –nyújtottam én is a kezem
-Hát ez sem volt épp egy szerencsés találkozás, de örülök, hogy "beléd botlottam".
-Én is. -vigyorogtam
-Viszont nagyon sajnálom, de most mennem kell, majd még dumálunk. –kacsintott egyet, és kivillantotta tökéletes fogsorát
Bella közelebb jött hozzám.
-Mi volt ez? –vigyorgott és féltékenykedett
-Semmi, csak fellökött, és felsegített.
-Aha értem.
Bella elköszönt tőlem, mert lassacskán becsöngettek az utolsó órámra. A tanterem elé mentem, és észrevettem a tömegben újra Adam-ot. Mosolyogtam, mint egy hülye. Aranyos fiú, helyes, tisztelettudó, sármos, és rohadt cuki. Ha eddig nem is, most már teljesen biztos, hogy én is oda vagyok érte.Vagy nem. Nem lehetek "A többi lány".
Becsöngettek, de nem tudtam az órára figyelni. A percek nagyon lassan teltek. Az órát figyeltem, de mintha direkt lassabban járt volna a szokottnál. A tanár, és a diákok hangja csak morajlás volt a felidézett emlékeim mellett. Láttam magam előtt az egészet, ami pár perce a folyosón történt velem. Talán el is pirulhattam, mert az osztályból páran összesúgtak, rám néztek, majd nevettek. Nem érdekel. Senki sem ronthatja el a kedvem. Ez egy tökéletes nap.
***
Mikor egy örökkévalóság után végre kicsöngettek a dögunalmas óráról, hatalmas lélegzetvétellel léptem ki az ajtón. Végre haza mehetek, és teljes mértékben a saját gondolataimba merülhetek, valamint megírhatom a naplómban a
történteket. Igen, naplót vezetek, mert megnyugtatja a lelkem. Leírhatom azt, amit nem mondanék el másoknak. Őrület igaz? Hisz utána mit kezdek vele? Úgy is
égetés lesz a vége, de sebaj.
Mikor haza értem, a ház kongott az ürességtől. Miért is lett volna bárki itthon? Apa és anya állandóan dolgozik. Egyedül a kutyusom gubbasztott a szobámban az ágyamon.
-Hé Coco! Szia kutyusom! –dögönyöztem meg, aminek nagyon örült –Mit keresel az ágyamon? Engem vártál? Jaj, de szeretlek kutyuskám.
Megpusziltam, magamhoz öleltem, majd mentem a dolgomra. Elővettem a tankönyveim és a füzeteim.
Nem tudok tanulni. Mindig csak Ő jár a fejemben. Miért? Nem értem. Inkább kinyitottam a naplóm, és belekezdtem az írásba.
Mikor haza értem, a ház kongott az ürességtől. Miért is lett volna bárki itthon? Apa és anya állandóan dolgozik. Egyedül a kutyusom gubbasztott a szobámban az ágyamon.
-Hé Coco! Szia kutyusom! –dögönyöztem meg, aminek nagyon örült –Mit keresel az ágyamon? Engem vártál? Jaj, de szeretlek kutyuskám.
Megpusziltam, magamhoz öleltem, majd mentem a dolgomra. Elővettem a tankönyveim és a füzeteim.
Nem tudok tanulni. Mindig csak Ő jár a fejemben. Miért? Nem értem. Inkább kinyitottam a naplóm, és belekezdtem az írásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése