Hetedik rész

Kezdj új életet! 

Kedves Naplóm! 

El sem hiszem, hogy ma mi történt velem! Annyira jó volt, leírni nem lehet. Szeretne engem? Igazán? Vagy neki az csak ilyen könnyen ment, hogy kiderítse, mit érzek iránta. Aztán lehet, elmeséli az egész iskolának. Jaj, mi lesz velem, ha tényleg ez történik! Bele gondolni sem merek. Viszont bízom benne, hogy igazat mondott, és nem fog becsapni.

Gyorsan megcsináltam a házim, elmentem fürdeni, és aludtam, hogy minél előbb másnap legyen. Találkozni akartam vele!
Kedd 7:40. Az ébresztőre gyorsan kikeltem az ágyamból, összekaptam magam, megcsináltam a szendvicsem, és gyorsan megreggeliztem. Felkaptam a táskámat, elköszöntem Coco-tól, és már indultam is. Előbb értem be, mint szoktam. Leültem a terem előtti padra, és vártam, hogy jöjjön Adam. Nem jött. Akkor majd a következő szünetben.
Nem tudtam az órára figyelni, pedig fontos lett volna, csak zavart, hogy ma még nem láttam. Biztos minden rendben fog menni? Mindenki olyan furcsán nézett rám mikor beléptem a suliba.
Óra után a folyosón sétálgattam, hátha meglátom őt, de helyette azzal szembesültem, hogy mindenki rólam beszélt. Kínosan éreztem magam. Jó volt a megérzésem, valami nem stimmel. Amúgy is furcsa volt, hogy ennyi idő után megcsókol engem, hisz alig ismer, és már szeret? Valami nem oké abban biztos vagyok.
Ekkor oda jött hozzám egy lány, és elkezdett lökdösni, meg azt mondogatta, hogy szálljak le Adam-ről, vagy különben bajok lesznek. Aztán addig fajultak a dolgok, hogy pofon húzott. Én nem tűrhettem, ezért ráugrottam, és megszaggattam. Velem ne szórakozzon senki. Főleg ne ez a némber itt előttem. Jól megcibáltam, sok diák körbe is állt, és kíváncsiskodón nézte a történteket. A fene azt a kíváncsi fejeteket!
A lány miatt az igazgatói irodában kötöttem ki. Eléggé leszidtak, hiába nem én kezdtem az egészet. Ráadásul a lány nem kapott semmit, nekem viszont ezért fel kell mosnom a tornatermet. Szuper!
Mikor kiléptem az igazgatói irodából, és kanyarodtam volna arra az irányba a folyosón, ahol órám lesz, hirtelen megláttam Adam-et, és egy lányt együtt. Behúzódtam a fal mögé, és kukucskálva néztem, mi történik.
Ugye nem? Ugye ez nem igaz?
Hirtelen a lány magához húzta, és megcsókolta, aminek nem mondott nemet. Nem is akarta eltolni magától, hogy hékás én szeretek már valakit. Becsapott engem.
Potyogó könnyekkel elviharoztam mellettük, aztán már csak annyit láttam, és hallottam, hogy Adam megfordul, és a nevem kiáltja. Nem érdekelt, most nem akarok vele beszélni. Érzelmek nélkül bele tiport a lelkembe. A szívembe férkőzött, majd eldobott, mint egy papír fecnit. Elszomorító, hogy milyen emberek élnek ezen a földön.
Beértem a következő órára, igaz kicsit késve, de szerencsére a tanár nem volt még bent. A tanteremben mindenki rólam susmorgott. Egyedül voltam, teljesen egyedül, és most mindenki a fejem tetejére tornyosult.
Valami rosszat tettem Istenem, hogy így büntetsz?
Nagy nehezen kibírtam a további órákat, de nem tudtam megállni, hogy ne könnyezzen a szemem. Csak is ő járt a fejemben, és az a lány… és hogy ők együtt.
Tönkre tettetek! El akarok innen menni!
Bementem az öltözőbe, lepakoltam a holmim, mentem a felmosóért, és csináltam, amit kellett. Két órámba telt, mire végeztem ezzel a hatalmas tornateremmel. Direkt megszabták, hogy kétszer kell végig menni, hogy tiszta legyen. Egy nem elég, kétszer kell. Persze! Miért is ne?!
Holt fáradtan, megalázottan, koszosan, és kisírt szemekkel tértem haza.  Nem volt szükségem másra, mint egy jó kis zuhanyra, és pihenésre. Nem érdekel a tanulás, nem írok ma házit!
Mikor a szüleim hazajöttek, anya bejött a szobámba. Látta, hogy a párnába fojtom könnyeim.
-Kincsem mi a baj? –ült le az ágyamra.
-Annyira megaláztak engem anya! –szipogtam.
-Hol? Mikor? Miért?
-Tudod, meséltem arról a srácról. Nos… Mi tegnap csókolóztunk. Azt hittem minden rendben lesz, de csőbe húztak! Becsapott engem. Nekem ez fáj, mert totálisan beleszerettem. Ráadásul ma odajött hozzám egy lány, lökdösött, majd pofon húzott, de én ezt nem tűrtem, ezért megtéptem. Az igazgatóiban kötöttem ki, amiért azt a büntetést kaptam, hogy a tornatermet kellett felmosnom kétszer egymás után. Ez két órámba telt, tudod, hogy milyen nagy az a helység. Anya, én nem akarok tovább itt maradni! Mindenki utál, megaláztak, nevetnek rajtam. Mi jöhet még? Félek, és elegem van! –tört ki belőlem.
-Tudod kicsim ez nem ilyen egyszerű. Nem írathatunk át olyan könnyen egy másik iskolába. Ami ma történt veled, eléggé megalázó, az tény, és való. De mit tett az a fiú, hogy ennyire bánt ez az egész?
-Láttam, ahogy a suliban csókolózik egy másik lánnyal.
-Micsoda? Ez hallatlan! Arra kérlek, légy erős, szedd össze magad, és mutasd meg mindenkinek, hogy téged nem tiporhatnak a földre!
-Megteszek minden tőlem telhetőt.
Egy puszit nyomott a homlokomra, megölelt, majd kiment a szobámból. Én ledőltem, és tovább folytattam a bőgést, és a szenvedést. Nem bírtam tovább, mert fájt, iszonyatosan fájt, amit láttam. Úgy érzem, ezt sosem bocsájtom meg neki.
Elszántam magam. Ha lelkileg erősnek mutatom magam, akkor külsőleg sem lehetek egy szerény kinézetű lányka. Lecserélem a ruhatáram. Kidobáltam a szekrényemből az összes ruhát, amit csak lehetett. Van, amelyiket átszabtam, de a legtöbbjét kidobtam. Lementem anyához, hogy újakra kérjek pénzt. Sokat kértem, de megígértem, hogy most egy jó darabig nem kell más, erre van szükségem. Na meg anya talán érti is, hogy mire gondolok. Felvettem a cipőm, és elmentem a legközelebbi plázába. A legelső dolog, ami eszembe jutott, azaz új hajszín. Mivel szőke a hajam, ezért könnyen tudom változtatni a színét. Igaz visszafelé már nem éppen, de ez engem nem érdekel! Vettem egy nagyon élénkvörös színű hajfestéket. Ez tökéletes lesz!
Ezen kívül ebben a drogériában még beszereztem körömlakkokat, és néhány sminkterméket is, mint például szemhéjtus, rúzs, szájfény, szempillaspirál. A következő célpont viszont már ruházati üzlet volt.
Lássuk csak! Én nem tartom a saját alakom csúnyának, ezért váltok feszülősebb felsőkre, és nadrágokra. Eddig laza, félénk voltam, most dögös, és merész leszek! Lesz, ami lesz!
Lekapdostam a legjobb, legdögösebb ruhadarabokat, felvettem őket, és nem ismertem magamra. Oda képzeltem a vörös hajat, és tökély. Új Anabel Smith.
Vettem magassarkúkat, passzos nadrágokat, és felsőket, vörös, oldalt cipzáras bőrkabátot, ékszereket, és indultam haza.
Mikor anya megtudta, hogy mit tervezek, elállt a lélegzete is, de nem számít, én megváltozom. Nem a suli, és az emberek miatt, magam miatt. Kíváncsi leszek a fejekre, mikor belépek majd ezekben a cuccokban, és vörös hajjal a suliba.
Neki is láttam befesteni a hajam, rajta hagytam annyi ideig, ameddig kellett, majd lemostam, és megmostam. Vizesen eléggé furának láttam magam, de mikor beszárítottam, eléggé tetszett azaz illető, aki visszanézett a tükörből.  

Feltűztem az „új” hajam, majd lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, és lefeküdtem aludni. Teljesen megnyugodtam, sőt igazán várom a holnapot. Még akkor is, ha nem tanultam semmit. Nem érdekel…