Kilencedik rész

Reggel újult erővel kezdtem bele a tennivalókba. Gyorsan felkaptam magamra egy másik feszülős göncöt, kicsit megráztam vörös, nagy hullámos hajam, fogtam egy vörös rúzst, két gyors mozdulattal kirúzsoztam a szám, gyorsan felvittem egy kis szempillaspirált is, megnéztem magam a nagy tükrömben is, és elégedett voltam az onnan visszatükröződő lány kinézetével. Igazából nem is értem miért nem léptem meg eddig ezt, amit most. Pillanatnyilag boldognak érzem magam, és ez így is marad.
Adtam Coco-nak egy puszit, felkaptam a táskám, és lementem a konyhába. Megreggeliztem, elköszöntem anyutól, és elindultam a suliba.
Péntek van, általában ez a leglazább napom a suliban. Egy rajzóra, magyar, matek, ofő, és tesi. Nem is olyan szörnyű, túléljük!
Beléptem a suli ajtón, és egy srác totál rám kattant. Jött utánam, kérdezősködött, nyalizott, és sorolhatnám még. Biztosan mindenki tudja, hogy mit akart tőlem. Szánalmas fiú.
Rámosolyogtam, majd szépen lekoptattam magamról. Rögtön lehervadt az arcáról a mosoly, mire én jót nevettem.
Adam-mel újra összefutottam, most nem egészen láttam vidámnak. Szomorúan, és megbánó tekintettel nézett rám, majdnem megenyhültem. Ja, nem, mégsem. Nem bocsáthatom meg neki azt, amit tett azzal a… 
Újabb megközelítési módszere a kínzásának. Oda mentem hozzá.
-Szia Adam! –mosolyogtam kedvesen
-Hát szia. Te hogy-hogy ide jössz hozzám? Nem úgy volt, hogy teljes mértékben megharagudtál rám valamiért, amiről nem tudok? –nézett rám értetlenül
-Ez nem tök mindegy már? Megbocsájtottam. –bújtam volna hozzá, már majdnem megölelt, erre egy váratlan pillanatban jól pofon húztam
-Még is mit hittél? Hogy egyik napról a másikra majd elfelejtek mindent? Hát rosszul hitted, mert nem! –megfordultam, és elmentem
Még a szemem sarkából láttam, hogy az arcát fogdossa, és a földet nézi. Kicsit erősebbre sikerült ez az ütés, mint akartam. Mindegy, így történt, elvégre megérdemelte.
Harmadik óra után egy lány barátkozni próbált velem.  Nincs szükségem most barátokra, főleg nem kamura, szóval őt is otthagytam.
Ez olyan nevetséges nem? Megváltozik külsőre egy ember, de belsőre ugyan az marad, és még is több embert érdekel, mint azelőtt. Ebből látszik, hogy mindenkit csak a külső érdekel. Bár Adam úgy szeretett engem, ahogy… Nem, ő sosem szeretett, becsapott! Undorító, amit tett!
 
Végre kicsöngettek utolsó óráról is, kicsit elfáradtam. Jól megdolgoztatott minket a tesi tanár. Már indultam haza, mikor Adam egy szó nélkül elém vágott, magához szorított és csókolt. Csókolt, mintha az élete múlna rajta. El akartam tolni magamtól, de ő sokkal erősebb, így semmi esélyem nem volt. Elengedtem magam. A csókja még mindig mámorító, és csodás, talán sosem fogom megunni. Oly édes, és szenvedélyes.
Mikor már érezte, hogy nem ellenkezem, lassacskán elhúzta a fejét az enyémtől, de nem engedett még el. Megrészegedve kapkodtam a levegőt, mire mutató ujjával felemelte állam, hogy belenézzen a szemembe.
-Mondd csak életem! Mi a baj? Tudod, hogy imádlak! Mi volt ez a suliban? –kérdezte
-Én… Láttalak… Láttalak egy lánnyal csókolózni! Hogy lehetsz ilyen undorító? –kérdeztem potyogó könnyekkel
-Én azt nem akartam! Erőszakból a lány megcsókolt, gondolom azt már nem láttad, hogy ellöktem magamtól, és ráolvastam, hogy ezt ne merészelje még egyszer.
-Nem, nem lá… -be sem fejeztem a mondatot, már is összeért az ajkunk. Úgy csókolt, mint még soha. Eleinte gyengéden, bocsánat kérően, majd egyre szenvedélyesebben.
Valószínűleg akik jöttek ki a suliból, mindvégig minket néztek. Persze nem álltak meg azt lesni, hogy mi hogyan csókolózunk, csak minket figyeltek, ameddig lementek a bejárat előtti lépcsőn. Legalábbis én így éreztem, nem láthattam, mert a szemem csukva volt. Élveztem ezt a pillanatot, ameddig csak lehetett. Dühöm egy pillanat alatt felszívódott. Csak melegséget, szeretetet, boldogságot éreztem.
Szeretem, ez ellen nem tehetek semmit.

Hazakísért, feljött a szobámba, és folytattuk, amit befejeztünk. Annyi különbséggel, hogy lelökött az ágyra, rám mászott, csókolt, erősen, kínzón. Egyszer csak abbahagyta.
-Figyelj csak. Be lehet kulcsolni az ajtód? –csillogott a szeme
-Persze, ott a kulcs. –válaszoltam
Felállt, és csak annyit hallottam, hogy kattan a zár.
Visszajött hozzám, és elkezdett vetkőztetni. Engedtem neki, én is akartam, de azért óvatosan megkérdezte:
-Lehet? Nem baj?
-Csináld! -kérleltem
Levette rólam a felsőm, végigsimította kezét a nyakamtól végig a hasamon egészen addig…
Elöntött egy bizsergően jó érzés. Én is elkezdtem vetkőztetni, mire már mindketten csak fehérneműben voltunk.
Már vette volna le rólam a melltartót, erre egyszer csak valaki kopogtatott az ajtón.

-Kincsem!! Itt vagy? –hallatszott a hang
Apa az! A fenébe! Ő úgy félt engem és úgy vigyáz rám, mint a szeme fényére, ha kiderül, hogy mit csinálunk, megöli Adamet.
-Figyelj, ezt most nem folytathatjuk! Apa kinyír téged! -suttogtam
-Miért? Nem voltál még együtt senkivel, hogy ennyire félsz apudtól?
-NEM! Sajnálom, előbb kellett volna elmondanom. –temettem tenyereimbe az arcom
-Ssss! Nincs semmi baj! Akkor most már mindenféleképp enyém leszel! Ha nem is most, majd máskor. –mosolygott, és adott egy röpke csókot
Gyorsan felkapkodtuk magunkra a ruhát, és kinyitottam az ajtót. Apa ott állt.
-Ömm. Szia apa! Hát te? Mit szeretnél? –kérdeztem
-Sziasztok. Mit csináltatok odabent? Miért zárkóztál be? –idegeskedett
-Csak szerettünk volna kettesben lenni úgy, hogy senki sem zavar meg. Tudod ma békültünk ki!
-És mire készültetek? Nagy volt bent a csönd! Ugye tudod fiam, ha bármit is csinálsz a lányommal, megbántod, vagy bármi ilyesmi, neked véged!
-Rendben uram, megértettem, de biztos lehet benne, hogy semmi rosszat nem teszek a lányával!
-Adam hagyd… Apa ne félts már ennyire! Tudom, hogy mit csinálok! 17 múltam hahóó!
-Jó, de tudod, hogy nagyon féltelek!
-Tudom, apa, tudom! –megöleltem –De most kérlek, békén hagynátok minket? Most az egyszer!
Apa egy puszit nyomott a homlokomra, majd lement a lépcsőn.

Kettesben maradhattunk Adammel. Azt csinálunk, amit csak akarunk! Szuper!

Nyolcadik rész

Egy jó nap a gimiben

Másnap, mikor beléptem a suliba, minden szem rám szegeződött, a diákok sutyorogtak, majd egyszer csak odajött hozzám egy srác ezzel a kérdésével:
-Szia! Új vagy a suliban? Miért nem láttalak eddig? Jól áll a vörös! –lelkendezett. Ha lehetett volna, szerintem azon nyomban felszed. Csakhogy én nem engedem magam.
-Szia. Nem, én eddig is ide jártam. Anabel Smith vagyok. Örvendek. –vigyorogtam.
A fiú mikor meghallotta a nevem, nézett egyet, megfordult, és tovább ment.  Röhejes, hogy az embert a külseje alapján ítélik meg.
Becsöngettek. A tanárok vajon mit szólnak majd? Kíváncsi leszek. Matek az első órám.
-Jó reggelt kívánok mindenkinek! Nyugodtan üljenek le. Ki a hiányzó?
-Jó reggelt Mr. Roberts! –hangzott egyöntetűen.
-Anabel Smith hol van? Hiányzik?
-Itt vagyok Mr. Roberts! –szólaltam meg.
-Nocsak, mi ez az új külső? Jól áll a vörös. –kacsintott rám.
Azt tudni kell, hogy eléggé fiatal a matek tanárunk.
-Úgy gondolom jó a változatosság. Köszönöm. –mondtam.
Ennyi volt az óra elei beszélgetés, folytattuk is az anyagot tovább. Éreztem a hátamon, az oldalamon, mindenhol, hogy az egész osztály engem néz, kivéve azokat, akik előttem ülnek. Fura érzés volt, de felpezsdített. Most én leszek a suli „új” báránya, amíg el nem terjed a hír, hogy megváltoztam.  Kíváncsi leszek Adam fejére, mikor meglát engem. Már ha felismer.
Kicsöngettek. Végig sétáltam a folyosón, direkt dögösebben, ugyanis feszülősebb cuccok voltak rajtam. A nadrágom fekete fényes anyagból volt, olyasmi, mint a bőr, de mégsem. A felsőm is passzosabb volt, fekete, valami mintával. Ezért a hajam csak úgy rikított.
A vonulásom alá ennek a zenének az elejét lehetett volna elképzelni.  Sexy silk
Mindenki engem nézett, majd szembe jött velem Adam.
-Helló! Ki ez az iszonyatosan dögös csajszi ebben a suliban? –kérdezte.
-Szia Adam.
-Ismerjük egymást? Te nem most jöttél? Már meséltek is rólam? Hát megáll az ész. –hitetlenkedett.
-Nem, ha nem tűnt volna fel, Anabel vagyok. Na kopj le. –megnéztem a körmeim, majd úgy indultam el, hogy meglökjem a vállát az enyémmel.
Ámult, és bámult, megfordult, és nézte, ahogy megyek. Szánalmas, hogy az a pasi nem ismer meg engem, aki állítólag annyira, de nagyon szeretett. Vicces!
Út közben összefutottam a három gráciával, Bellával, és a két lotyóval. Megálltam előttük, és elkezdtem szónoklatom, mert láttam rajtuk, hogy irigyen néznek rám.
-Sziasztok drágáim. Na mi az, csak nem irigykedünk? Anabel Smith-re mostantól lehet irigykedni. Na puszi! –ejtettem egy gúnyos mosolyt, és tovább léptem. Láttam, ahogy tátva marad a szájuk, és elkezdenek sutyorogni. Erre már nem tudtam mást mondani, csak azt, hogy: „Lúzerek!”
Végeztem a suliban, és indultam volna haza. Majdnem kiléptem az ajtón, de Adam megállított.
-Mit akarsz? –kérdeztem idegesen.
-Beszélhetnénk Ana?
-Nem, nincs többé közös témánk! Kopj le rólam, ha már nem vagyok olyan jó neked, akkor miért jössz utánam?
-Mi az, hogy nem vagy elég jó nekem? Miért mondod ezt? Mi lett veled? Jól nézel ki így… Csak nem értem a nagy változást. Ez nem te vagy.
-Ide figyelj, nem fogom az orrodra kötni. Na SZIA!
Kiléptem az ajtón, és becsaptam magam után. Nem leszek többé az a kis nyuszika, aki mindent eltűr, nem szól bele semmibe. Ennek vége! Ha nem tetszik, ez van.
Haza értem, a kutyuskám már az ajtóban várt.
-Szia Coco! Kutyusom mi van veled? Neked tetszem így?
Erre ugatott egyet, csóválta a farkát, és körbe szaladt.
-Akkor bizonyára igen. Szeretlek!
Igazából abban sem vagyok biztos, hogy a suliban nem tetszett-e mindenkinek ez az új stílus. Kivéve a lányokat, mind irigy volt rám, láttam a szemükben.
Ez a nap a suliban nagyon tetszett. Jól éreztem magam, mert láttam az emberek arcán a döbbenetet. Az első órám szuper jó volt, a tanárom egy csomót foglalkozott velem. Eddig sosem volt így.
A folyosón mindenki megfordult utánam, megmondtam a magamét a három mihasznának, Adam-ről nem is beszélve. Vicces volt a feje, mikor ott hagytam. Engem nem fog átverni, megcsalni, becsapni.
Ez lesz a bosszúm, szép, és kínzó bosszú. Ha szeret is, akkor ezzel a külsővel biztosan elérem a célom. Szenvedni fog, amiért nem nyúlhat hozzám, és én lerázom magamról.
Ameddig ezek a gondolatok jártak a fejemben, felmentem a szobámba, lecsupaszítottam magam, beálltam a zuhany alá, és engedtem magamra a jó meleg vizet.
Mikor végeztem, felvettem a pizsim, mert nem szándékoztam már sehová sem menni. Elővettem a tanulni valót. Kis időn belül ezzel is végeztem. Bekapcsoltam a tv-t, ugyanis pont a kedvenc filmem ment az egyik csatornán. Hoztam egy kis popcorn-t, és leültem filmezni.
Mire vége lett, egészen besötétedett, így nem halasztgattam tovább, gyorsan megvacsoráztam, és mentem aludni. Ha továbbra is azt akarom, hogy ez a dolog működjön, szép kipihentnek kell lennem.

Remélem a holnapi napom is jól fog sikerülni. Magamhoz öleltem a legkedvesebb plüssöm, és mosolyogva elaludtam.

Hetedik rész

Kezdj új életet! 

Kedves Naplóm! 

El sem hiszem, hogy ma mi történt velem! Annyira jó volt, leírni nem lehet. Szeretne engem? Igazán? Vagy neki az csak ilyen könnyen ment, hogy kiderítse, mit érzek iránta. Aztán lehet, elmeséli az egész iskolának. Jaj, mi lesz velem, ha tényleg ez történik! Bele gondolni sem merek. Viszont bízom benne, hogy igazat mondott, és nem fog becsapni.

Gyorsan megcsináltam a házim, elmentem fürdeni, és aludtam, hogy minél előbb másnap legyen. Találkozni akartam vele!
Kedd 7:40. Az ébresztőre gyorsan kikeltem az ágyamból, összekaptam magam, megcsináltam a szendvicsem, és gyorsan megreggeliztem. Felkaptam a táskámat, elköszöntem Coco-tól, és már indultam is. Előbb értem be, mint szoktam. Leültem a terem előtti padra, és vártam, hogy jöjjön Adam. Nem jött. Akkor majd a következő szünetben.
Nem tudtam az órára figyelni, pedig fontos lett volna, csak zavart, hogy ma még nem láttam. Biztos minden rendben fog menni? Mindenki olyan furcsán nézett rám mikor beléptem a suliba.
Óra után a folyosón sétálgattam, hátha meglátom őt, de helyette azzal szembesültem, hogy mindenki rólam beszélt. Kínosan éreztem magam. Jó volt a megérzésem, valami nem stimmel. Amúgy is furcsa volt, hogy ennyi idő után megcsókol engem, hisz alig ismer, és már szeret? Valami nem oké abban biztos vagyok.
Ekkor oda jött hozzám egy lány, és elkezdett lökdösni, meg azt mondogatta, hogy szálljak le Adam-ről, vagy különben bajok lesznek. Aztán addig fajultak a dolgok, hogy pofon húzott. Én nem tűrhettem, ezért ráugrottam, és megszaggattam. Velem ne szórakozzon senki. Főleg ne ez a némber itt előttem. Jól megcibáltam, sok diák körbe is állt, és kíváncsiskodón nézte a történteket. A fene azt a kíváncsi fejeteket!
A lány miatt az igazgatói irodában kötöttem ki. Eléggé leszidtak, hiába nem én kezdtem az egészet. Ráadásul a lány nem kapott semmit, nekem viszont ezért fel kell mosnom a tornatermet. Szuper!
Mikor kiléptem az igazgatói irodából, és kanyarodtam volna arra az irányba a folyosón, ahol órám lesz, hirtelen megláttam Adam-et, és egy lányt együtt. Behúzódtam a fal mögé, és kukucskálva néztem, mi történik.
Ugye nem? Ugye ez nem igaz?
Hirtelen a lány magához húzta, és megcsókolta, aminek nem mondott nemet. Nem is akarta eltolni magától, hogy hékás én szeretek már valakit. Becsapott engem.
Potyogó könnyekkel elviharoztam mellettük, aztán már csak annyit láttam, és hallottam, hogy Adam megfordul, és a nevem kiáltja. Nem érdekelt, most nem akarok vele beszélni. Érzelmek nélkül bele tiport a lelkembe. A szívembe férkőzött, majd eldobott, mint egy papír fecnit. Elszomorító, hogy milyen emberek élnek ezen a földön.
Beértem a következő órára, igaz kicsit késve, de szerencsére a tanár nem volt még bent. A tanteremben mindenki rólam susmorgott. Egyedül voltam, teljesen egyedül, és most mindenki a fejem tetejére tornyosult.
Valami rosszat tettem Istenem, hogy így büntetsz?
Nagy nehezen kibírtam a további órákat, de nem tudtam megállni, hogy ne könnyezzen a szemem. Csak is ő járt a fejemben, és az a lány… és hogy ők együtt.
Tönkre tettetek! El akarok innen menni!
Bementem az öltözőbe, lepakoltam a holmim, mentem a felmosóért, és csináltam, amit kellett. Két órámba telt, mire végeztem ezzel a hatalmas tornateremmel. Direkt megszabták, hogy kétszer kell végig menni, hogy tiszta legyen. Egy nem elég, kétszer kell. Persze! Miért is ne?!
Holt fáradtan, megalázottan, koszosan, és kisírt szemekkel tértem haza.  Nem volt szükségem másra, mint egy jó kis zuhanyra, és pihenésre. Nem érdekel a tanulás, nem írok ma házit!
Mikor a szüleim hazajöttek, anya bejött a szobámba. Látta, hogy a párnába fojtom könnyeim.
-Kincsem mi a baj? –ült le az ágyamra.
-Annyira megaláztak engem anya! –szipogtam.
-Hol? Mikor? Miért?
-Tudod, meséltem arról a srácról. Nos… Mi tegnap csókolóztunk. Azt hittem minden rendben lesz, de csőbe húztak! Becsapott engem. Nekem ez fáj, mert totálisan beleszerettem. Ráadásul ma odajött hozzám egy lány, lökdösött, majd pofon húzott, de én ezt nem tűrtem, ezért megtéptem. Az igazgatóiban kötöttem ki, amiért azt a büntetést kaptam, hogy a tornatermet kellett felmosnom kétszer egymás után. Ez két órámba telt, tudod, hogy milyen nagy az a helység. Anya, én nem akarok tovább itt maradni! Mindenki utál, megaláztak, nevetnek rajtam. Mi jöhet még? Félek, és elegem van! –tört ki belőlem.
-Tudod kicsim ez nem ilyen egyszerű. Nem írathatunk át olyan könnyen egy másik iskolába. Ami ma történt veled, eléggé megalázó, az tény, és való. De mit tett az a fiú, hogy ennyire bánt ez az egész?
-Láttam, ahogy a suliban csókolózik egy másik lánnyal.
-Micsoda? Ez hallatlan! Arra kérlek, légy erős, szedd össze magad, és mutasd meg mindenkinek, hogy téged nem tiporhatnak a földre!
-Megteszek minden tőlem telhetőt.
Egy puszit nyomott a homlokomra, megölelt, majd kiment a szobámból. Én ledőltem, és tovább folytattam a bőgést, és a szenvedést. Nem bírtam tovább, mert fájt, iszonyatosan fájt, amit láttam. Úgy érzem, ezt sosem bocsájtom meg neki.
Elszántam magam. Ha lelkileg erősnek mutatom magam, akkor külsőleg sem lehetek egy szerény kinézetű lányka. Lecserélem a ruhatáram. Kidobáltam a szekrényemből az összes ruhát, amit csak lehetett. Van, amelyiket átszabtam, de a legtöbbjét kidobtam. Lementem anyához, hogy újakra kérjek pénzt. Sokat kértem, de megígértem, hogy most egy jó darabig nem kell más, erre van szükségem. Na meg anya talán érti is, hogy mire gondolok. Felvettem a cipőm, és elmentem a legközelebbi plázába. A legelső dolog, ami eszembe jutott, azaz új hajszín. Mivel szőke a hajam, ezért könnyen tudom változtatni a színét. Igaz visszafelé már nem éppen, de ez engem nem érdekel! Vettem egy nagyon élénkvörös színű hajfestéket. Ez tökéletes lesz!
Ezen kívül ebben a drogériában még beszereztem körömlakkokat, és néhány sminkterméket is, mint például szemhéjtus, rúzs, szájfény, szempillaspirál. A következő célpont viszont már ruházati üzlet volt.
Lássuk csak! Én nem tartom a saját alakom csúnyának, ezért váltok feszülősebb felsőkre, és nadrágokra. Eddig laza, félénk voltam, most dögös, és merész leszek! Lesz, ami lesz!
Lekapdostam a legjobb, legdögösebb ruhadarabokat, felvettem őket, és nem ismertem magamra. Oda képzeltem a vörös hajat, és tökély. Új Anabel Smith.
Vettem magassarkúkat, passzos nadrágokat, és felsőket, vörös, oldalt cipzáras bőrkabátot, ékszereket, és indultam haza.
Mikor anya megtudta, hogy mit tervezek, elállt a lélegzete is, de nem számít, én megváltozom. Nem a suli, és az emberek miatt, magam miatt. Kíváncsi leszek a fejekre, mikor belépek majd ezekben a cuccokban, és vörös hajjal a suliba.
Neki is láttam befesteni a hajam, rajta hagytam annyi ideig, ameddig kellett, majd lemostam, és megmostam. Vizesen eléggé furának láttam magam, de mikor beszárítottam, eléggé tetszett azaz illető, aki visszanézett a tükörből.  

Feltűztem az „új” hajam, majd lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, és lefeküdtem aludni. Teljesen megnyugodtam, sőt igazán várom a holnapot. Még akkor is, ha nem tanultam semmit. Nem érdekel…

Hatodik rész

Ennél jobbat sosem éltem még át

Kedves Naplóm! 

Nem jött el. Hazudott! Azt hittem már minden jobb lesz, de tévedtem. Tudhattam volna, hogy nem minden fenékig tejfel. Ez sem fog menni olyan könnyen. Csak azt sajnálom, hogy megint bedőltem neki. Újra elhittem a meséjét. Többé nem! 

Miközben e sorokat írtam, valaki csöngetett. Ki lehet az ilyenkor? 16:54.
-Nyitom! Egy pillanat! –kiabáltam
Leszaladtam a lépcsőn, és gondolni sem mertem volna, hogy épp ő fog az ajtóban állni. Az előbb neveztem hazugnak… Úgy szégyellem magam.
-Szia Ana! Sajnálom, hogy nem jöttem előbb. Dolgom volt. Beengedsz még? –kérdezte
-Szia. Legalább szólhattál volna. Akkor ebédelek… de nem ettem ma még szinte semmit. Egyébként gyere nyugodtan. –mondtam
-Nem ettél? Na de miért?
-Téged vártalak.
-Sajnálom!
-Viszont ha már úgy is itt vagy, úgy döntöttem inkább gyrost rendeljünk! –vigyorogtam
-Az szuper lesz! Imádom a gyrost. 
-Akkor két tállal rendelek!
Oda mentem a telefonhoz, és tárcsáztam a közeli étterem számát.
-Jó napot kívánok! Kettő gyros tálat szeretnék!
-Jó napot! Még valamit?
-Nem, köszönöm.
-Rendben, nemsokára ott lesz! Viszont hallásra!
-Visz hall!
Adam a hátam mögött állt mind végig. Mikor letettem a telefont, hozzá fordultam.
-Ameddig megérkezik, mit csináljunk? –kérdeztem
-Nem is tudom. Hol van a kutyusod? Vagy nincs, de akkor kiét sétáltattad múltkor a parkban?
-Az enyém a kutya. Coco! Kutyuskám gyere!
Ugatva előjött és körbeszaglászta a vendéget.
-De aranyos! Szeretem az ilyen kutyákat. –mosolygott, miközben Coco-t simogatta.
Ekkor hirtelen csöngettek, kicsit meg is ijedtem. Odamentem, és kinyitottam az ajtót. A gyrost hozták, aminek annyira finom illata volt, hogy legszívesebben rögtön befaltam volna az egészet, de nem, rendesen fogok enni előtte.
Ne csinálj magadból hülyét Ana! 
Adam fizetett, ami meglepett, de oké, ennyivel tartozik nekem.
-Hmm… Akkor együnk. –nézett rám
-Rendben! Hozok evőeszközt, addig foglalj helyet az asztalnál! –utasítottam
Elővettem, ami kellett. Most jut eszembe… anyáék nemsokára haza jönnek. Mit fognak mondani? Nem érdekel, ezt akkor is vele fogom megenni. 
Miközben elfogyasztottuk a vacsoránkat, sokat beszélgettünk, és egy csomó mindent megtudtunk egymásról. Örülök, hogy végül így alakult a helyzet, és szerencsémre anyáék sem jöttek még haza. Ami elég érdekes, de nem bánom.
A mosogatóba tettem az evőeszközöket.
-Feljössz a szobámba? –kérdeztem kíváncsian
-Nincs akadálya. –vigyorgott
Vajon mi járhat a fejében? Annyira érdekel. Sajnos nem vagyok gondolatolvasó, így nem fogom megtudni. Kivéve, ha megkérdezem, de az eléggé furcsán jönne ki. Mikor belépett az ajtón csak mosolygott. Nem tetszik neki a szobám? Mi baja lenne vele? Megkérdezem.
-Nos? Tetszik?
-Aranyos. –nézett rám
-Mi jár most a fejedben?
-Tényleg érdekel? –villantotta rám fogsorát
-Igen, érdekel. –szántam el magam
-Akkor nem elmondom, hanem megmutatom. –sejtelmesen nézett rám
Ekkor váratlanul ért, ami történt. Közelebb jött hozzám, mélyen a szemembe nézett, megfogta az arcom, és a homlokát az enyémhez érintette. Megkért, hogy érintsem meg a mellkasát, érezzem, hogy dobog a szíve. Azt mondta ő mindig így érez, ha velem van. Az enyém is hevesen vert, mint amikor általában a közelemben van, vagy ha csak rá gondolok. Nem szóltunk egymáshoz. Becsukta a szemét, ahogyan én is. Egyik kezével megfogta a derekam, és magához húzott, míg a másikkal a nyakamnál a hajam birizgálta. Én a nyakára illesztettem a kezem. Kicsit közelebb hajolt, aztán már csak az erős szívdobogásomon kívül a levegővételünket hallottam. Vártam, hogy mi fog történni. Érezni akartam az ajkait az enyéimen. Féltem, hogy ez után mi lesz, de nem érdekelt. Most csak mi vagyunk. Mi, és senki más. Ekkor egy váratlan pillanatban megcsókolt. Erősen, és szenvedélyesen. Jó érzés volt, ennél jobbat sosem éreztem még. Szeretem. Mindennél jobban.
Kicsit hátráltam, aztán lépett utánam, mígnem a falhoz szorított. Végig húztam felső testén a kezem. Éreztem a kockáit.
Istenem! Vedd le ezt a felsőt! MOST!
Ő kicsit feljebb húzta a felsőm, alá nyúlt, és a derekam simogatta miközben csókolt. Tüzesen, mintha az élete múlna rajta. Imádtam ezt a pillanatot. Lassacskán befejeztük, és felhevült állapotunk miatt kicsit gyorsabban vettük a levegőt. Megvártuk, míg lenyugszunk, hogy szóhoz juthassunk. Láttam, hogy mosolyog. Akkor jó volt. Nem bénáztam el!
Magához ölelt, nem akart elengedni, ahogyan én sem őt.
-Szeretlek! –súgta a fülembe
-Én is. –mondtam halkan
Nem mondott utána semmit, leültünk az ágyamra, és egymást néztük. Hosszas percek után még is megszólalt.
-Sajnálom Ana, de most mennem kell. Nem tanultam még holnapra, és nagyon elment az idő. Veled mindig gyorsan telik. –végig simította kezét az arcomon
-Semmi baj. Nekem is tanulnom kell még. Akkor holnap beszélünk. Vagyis remélem… -hajtottam le a fejem
-Persze, hogy beszélünk! Ne mondj hülyeségeket! Ezek után? Imádlak. –csábosan mosolygott rám
Ránéztem, mosolyogtam. Egy puszit nyomott az arcomra, majd felállt.
-Akkor holnap. Szia. –intett, és kilépett az ajtón
-Szia!
Eldőltem az ágyamon, és vigyorogtam. Nem bírtam abba hagyni. Legszívesebben ugráltam és kiabáltam volna, de csak csendben örültem tovább. Nem hittem volna, hogy ez fog történni!

Mi lesz, ha kiderül? Nem érdekel. Én szeretem, és ezek után még jobban belezúgtam. Remélem megismétli majd még ezt a csodálatos pillanatot. Remélem…

Ötödik rész

Ezt a megaláztatást! 

Kedves Naplóm!

Segíts nekem! Higgyek Adam-nek? Megéri? Annyi kérdés van a fejemben. Ki tehette ezt? Csak is olyan, aki ismer engem. Vagy nem, de rosszat akar nekem. Viszont azt nem értem, hogy miért akarná valaki ezt? Nem tudják, hogy szerelmes vagyok belé. Ha mégis, akkor honnan? Nem, biztosan nem. Legalábbis remélem…

Most nem tudom tovább írni a naplóm. Túl zavarodott vagyok. Jobb lesz, ha várok holnapig, és beszélek vele. Mi van, ha észrevették, hogy mostanában beszélget velem és irigyek? Aki ezt tette tuti lány volt. Lehet nem kellene ezzel foglalkoznom. Aludnom kellene. Istenem annyira aranyos, hogy írt nekem! Azt mondta meg akar ismerni. Hát ismerjen, semmi akadálya! 

***

Hétfő 7:40. Brr… Brr… Csörög az ébresztőm. Kinyomtam a telefonom, és felpattantam az ágyból. Teljesen kipihentem magam, ráadásul szépet is álmodtam. Már annyira belezúgtam, hogy vele álmodtam. Méghozzá azt, hogy járunk, és boldogok vagyunk együtt. A suli összes lánya irigy volt rám. Sajnos ez csak egy álom. Pedig milyen jó lett volna, ha igazából megtörténik! Gyorsan megmostam az arcom, és a fogam, feltűztem a hajam, felöltöztem, egy kis parfümmel befújtam magam, és lementem reggelizni. Anya mivel dolgozik, és nincs itthon, ezért egyszerűbb reggelit eszem. Elővettem a tejet, és a müzlit. Mikor megettem, elkészítettem a szendvicsem, a palackomba friss vizet engedtem. Elbúcsúztam Coco-tól, majd elindultam a suliba.
Út közben zenét hallgattam, ami teljesen felvidított, és megnyugtatott. Nem is gondoltam Bellára mind addig, amíg meg nem láttam a suli ajtajánál. Ő meg akart ölelni, mintha minden rendben lenne, de én nem engedtem, elmentem mellette. Fél szemmel láttam, hogy mit csinál. Mit ne mondjak, szépen lecserélt. Most a suli ribancaival barátkozik. Hát gratulálok! Ráadásul hogy néz ki? Undorító. Teljesen megváltozott.
A suliban leültem a tanterem elé, és vártam, hogy becsöngessenek. Ekkor leült mellém teljes nyugalommal Adam.
-Szia!
-Szia. –csillant fel a szemem
-Haragszol még rám?
-Nem is haragudtam, csak rosszul esett, amit láttam. –mosolyogtam
-Rosszul esett? Miért? –vigyorgott
-Hát...
-Igen?
-Rosszul esett, mert… Nincs közöd hozzá.
-Na de…
Istenem! Úgy megölelném! Annyira aranyos!
-És mond. Mit keresel itt? –kérdeztem
-Szerettem volna tudni, hogy haragszol-e. Látni akartalak. Akkor hiszel nekem?
-Látni akartál? Igen hiszek.
-Igen. –nem mert a szemembe nézni
-Egyébként van egy tippem, hogy ki volt a tettes.
-Kicsoda?
-Szerintem Bella Carter. Haragszik, és irigykedik rám, amiért beszélgetsz velem. Le is cserélt a suli főribancaira.
-Végül is nincs kizárva. Csak hogy törte fel? Irigykedik, mert te szebb vagy mint ő, és veled szívesen beszélgetek.
Erre nem tudtam mit mondani, kicsit elpirultam.
-Lenne kedved ma velem ebédelni? Persze suli után. –reménykedve nézett rám
-Miért is ne. –mosolyogtam
-Akkor szuper. Köszönöm! Aranyos vagy! Most viszont megyek, nemsokára csöngetnek! Szia.
-Szia! –intettem
Elhívott ebédelni! Ez többet jelent a semminél! Vagy csak én képzelődöm már össze-vissza? Minden esetre jobb, ha abbahagyom a vigyorgást, mert még jobban hülyének néznek. 

***

A harmadik óra után Belláék szembe jöttek velem a folyosón. Úgy néztek rám, mint akit ki akarnak nyírni. Bizonyára elterjedt a hír a suliban, hogy Adam-el fogok ebédelni, kitudja hol. Mikor már elég közel értek hozzám, Bella fogta magát, és leöntött a kezében lévő kávéval és úgy tett mintha véletlen lett volna. Szánalmas egy teremtés, legszívesebben megtéptem volna. Gyorsan berohantam a mosdóba, mert mindenki rajtam nevetett. Szuper! Hogy szedem ezt ki a felsőmből? Így nem mehetek Adam-el. Muszáj lesz lemondanom.  Meg is keresem, és beszélek vele.
Nem kellett sokat keresnem, ahogy kiléptem a mosdóból, majdnem neki mentem.
-Hé Ana! Veled meg mi történt? –kérdezte
-Bella leöntött kávéval „véletlenül”. Sajnálom, de így nem mehetek veled.
-Ne szórakozz! Haza kísérlek, átöltözöl, és mehetünk is.
-Ha már haza kísérsz, nekem jobb ötletem van. Mi lenne, ha pizzát rendelnénk? –mosolyogtam
-Benne vagyok!
-Jut eszembe. Lehet, haza kéredzkedek. Nem szeretnék még két órát így végig szenvedni!
-Ez jó ötlet! Akkor viszont add meg a címed, és oda megyek majd hozzátok órák után.
-Rendben!
Elővettem tollat, és papírt, leírtam a címem, és odaadtam neki.
-Tessék. Akkor várlak. –nyújtottam a papírt
-Szuper! Mindenképp megyek. Szia! –mosolygott
-Szia!

Ma eljön hozzánk! Ezt el sem hiszem. Megyek, és elkéredzkedek, teljesen gáz ahogy kinézek. Bekopogtattam a tanáriba, beszéltem az ofőmmel, aki szerencsére megértett, és elengedett. Haza siettem, lefürödtem, átöltöztem egy normálisabb ruhába, és Coco-t ölelgetve vártam, hogy jöjjön.

Vártam… vártam… Már 16:12. Nem fog jönni. Ezt megint elszúrtam!