Hatodik rész

Ennél jobbat sosem éltem még át

Kedves Naplóm! 

Nem jött el. Hazudott! Azt hittem már minden jobb lesz, de tévedtem. Tudhattam volna, hogy nem minden fenékig tejfel. Ez sem fog menni olyan könnyen. Csak azt sajnálom, hogy megint bedőltem neki. Újra elhittem a meséjét. Többé nem! 

Miközben e sorokat írtam, valaki csöngetett. Ki lehet az ilyenkor? 16:54.
-Nyitom! Egy pillanat! –kiabáltam
Leszaladtam a lépcsőn, és gondolni sem mertem volna, hogy épp ő fog az ajtóban állni. Az előbb neveztem hazugnak… Úgy szégyellem magam.
-Szia Ana! Sajnálom, hogy nem jöttem előbb. Dolgom volt. Beengedsz még? –kérdezte
-Szia. Legalább szólhattál volna. Akkor ebédelek… de nem ettem ma még szinte semmit. Egyébként gyere nyugodtan. –mondtam
-Nem ettél? Na de miért?
-Téged vártalak.
-Sajnálom!
-Viszont ha már úgy is itt vagy, úgy döntöttem inkább gyrost rendeljünk! –vigyorogtam
-Az szuper lesz! Imádom a gyrost. 
-Akkor két tállal rendelek!
Oda mentem a telefonhoz, és tárcsáztam a közeli étterem számát.
-Jó napot kívánok! Kettő gyros tálat szeretnék!
-Jó napot! Még valamit?
-Nem, köszönöm.
-Rendben, nemsokára ott lesz! Viszont hallásra!
-Visz hall!
Adam a hátam mögött állt mind végig. Mikor letettem a telefont, hozzá fordultam.
-Ameddig megérkezik, mit csináljunk? –kérdeztem
-Nem is tudom. Hol van a kutyusod? Vagy nincs, de akkor kiét sétáltattad múltkor a parkban?
-Az enyém a kutya. Coco! Kutyuskám gyere!
Ugatva előjött és körbeszaglászta a vendéget.
-De aranyos! Szeretem az ilyen kutyákat. –mosolygott, miközben Coco-t simogatta.
Ekkor hirtelen csöngettek, kicsit meg is ijedtem. Odamentem, és kinyitottam az ajtót. A gyrost hozták, aminek annyira finom illata volt, hogy legszívesebben rögtön befaltam volna az egészet, de nem, rendesen fogok enni előtte.
Ne csinálj magadból hülyét Ana! 
Adam fizetett, ami meglepett, de oké, ennyivel tartozik nekem.
-Hmm… Akkor együnk. –nézett rám
-Rendben! Hozok evőeszközt, addig foglalj helyet az asztalnál! –utasítottam
Elővettem, ami kellett. Most jut eszembe… anyáék nemsokára haza jönnek. Mit fognak mondani? Nem érdekel, ezt akkor is vele fogom megenni. 
Miközben elfogyasztottuk a vacsoránkat, sokat beszélgettünk, és egy csomó mindent megtudtunk egymásról. Örülök, hogy végül így alakult a helyzet, és szerencsémre anyáék sem jöttek még haza. Ami elég érdekes, de nem bánom.
A mosogatóba tettem az evőeszközöket.
-Feljössz a szobámba? –kérdeztem kíváncsian
-Nincs akadálya. –vigyorgott
Vajon mi járhat a fejében? Annyira érdekel. Sajnos nem vagyok gondolatolvasó, így nem fogom megtudni. Kivéve, ha megkérdezem, de az eléggé furcsán jönne ki. Mikor belépett az ajtón csak mosolygott. Nem tetszik neki a szobám? Mi baja lenne vele? Megkérdezem.
-Nos? Tetszik?
-Aranyos. –nézett rám
-Mi jár most a fejedben?
-Tényleg érdekel? –villantotta rám fogsorát
-Igen, érdekel. –szántam el magam
-Akkor nem elmondom, hanem megmutatom. –sejtelmesen nézett rám
Ekkor váratlanul ért, ami történt. Közelebb jött hozzám, mélyen a szemembe nézett, megfogta az arcom, és a homlokát az enyémhez érintette. Megkért, hogy érintsem meg a mellkasát, érezzem, hogy dobog a szíve. Azt mondta ő mindig így érez, ha velem van. Az enyém is hevesen vert, mint amikor általában a közelemben van, vagy ha csak rá gondolok. Nem szóltunk egymáshoz. Becsukta a szemét, ahogyan én is. Egyik kezével megfogta a derekam, és magához húzott, míg a másikkal a nyakamnál a hajam birizgálta. Én a nyakára illesztettem a kezem. Kicsit közelebb hajolt, aztán már csak az erős szívdobogásomon kívül a levegővételünket hallottam. Vártam, hogy mi fog történni. Érezni akartam az ajkait az enyéimen. Féltem, hogy ez után mi lesz, de nem érdekelt. Most csak mi vagyunk. Mi, és senki más. Ekkor egy váratlan pillanatban megcsókolt. Erősen, és szenvedélyesen. Jó érzés volt, ennél jobbat sosem éreztem még. Szeretem. Mindennél jobban.
Kicsit hátráltam, aztán lépett utánam, mígnem a falhoz szorított. Végig húztam felső testén a kezem. Éreztem a kockáit.
Istenem! Vedd le ezt a felsőt! MOST!
Ő kicsit feljebb húzta a felsőm, alá nyúlt, és a derekam simogatta miközben csókolt. Tüzesen, mintha az élete múlna rajta. Imádtam ezt a pillanatot. Lassacskán befejeztük, és felhevült állapotunk miatt kicsit gyorsabban vettük a levegőt. Megvártuk, míg lenyugszunk, hogy szóhoz juthassunk. Láttam, hogy mosolyog. Akkor jó volt. Nem bénáztam el!
Magához ölelt, nem akart elengedni, ahogyan én sem őt.
-Szeretlek! –súgta a fülembe
-Én is. –mondtam halkan
Nem mondott utána semmit, leültünk az ágyamra, és egymást néztük. Hosszas percek után még is megszólalt.
-Sajnálom Ana, de most mennem kell. Nem tanultam még holnapra, és nagyon elment az idő. Veled mindig gyorsan telik. –végig simította kezét az arcomon
-Semmi baj. Nekem is tanulnom kell még. Akkor holnap beszélünk. Vagyis remélem… -hajtottam le a fejem
-Persze, hogy beszélünk! Ne mondj hülyeségeket! Ezek után? Imádlak. –csábosan mosolygott rám
Ránéztem, mosolyogtam. Egy puszit nyomott az arcomra, majd felállt.
-Akkor holnap. Szia. –intett, és kilépett az ajtón
-Szia!
Eldőltem az ágyamon, és vigyorogtam. Nem bírtam abba hagyni. Legszívesebben ugráltam és kiabáltam volna, de csak csendben örültem tovább. Nem hittem volna, hogy ez fog történni!

Mi lesz, ha kiderül? Nem érdekel. Én szeretem, és ezek után még jobban belezúgtam. Remélem megismétli majd még ezt a csodálatos pillanatot. Remélem…