Kilencedik rész

Reggel újult erővel kezdtem bele a tennivalókba. Gyorsan felkaptam magamra egy másik feszülős göncöt, kicsit megráztam vörös, nagy hullámos hajam, fogtam egy vörös rúzst, két gyors mozdulattal kirúzsoztam a szám, gyorsan felvittem egy kis szempillaspirált is, megnéztem magam a nagy tükrömben is, és elégedett voltam az onnan visszatükröződő lány kinézetével. Igazából nem is értem miért nem léptem meg eddig ezt, amit most. Pillanatnyilag boldognak érzem magam, és ez így is marad.
Adtam Coco-nak egy puszit, felkaptam a táskám, és lementem a konyhába. Megreggeliztem, elköszöntem anyutól, és elindultam a suliba.
Péntek van, általában ez a leglazább napom a suliban. Egy rajzóra, magyar, matek, ofő, és tesi. Nem is olyan szörnyű, túléljük!
Beléptem a suli ajtón, és egy srác totál rám kattant. Jött utánam, kérdezősködött, nyalizott, és sorolhatnám még. Biztosan mindenki tudja, hogy mit akart tőlem. Szánalmas fiú.
Rámosolyogtam, majd szépen lekoptattam magamról. Rögtön lehervadt az arcáról a mosoly, mire én jót nevettem.
Adam-mel újra összefutottam, most nem egészen láttam vidámnak. Szomorúan, és megbánó tekintettel nézett rám, majdnem megenyhültem. Ja, nem, mégsem. Nem bocsáthatom meg neki azt, amit tett azzal a… 
Újabb megközelítési módszere a kínzásának. Oda mentem hozzá.
-Szia Adam! –mosolyogtam kedvesen
-Hát szia. Te hogy-hogy ide jössz hozzám? Nem úgy volt, hogy teljes mértékben megharagudtál rám valamiért, amiről nem tudok? –nézett rám értetlenül
-Ez nem tök mindegy már? Megbocsájtottam. –bújtam volna hozzá, már majdnem megölelt, erre egy váratlan pillanatban jól pofon húztam
-Még is mit hittél? Hogy egyik napról a másikra majd elfelejtek mindent? Hát rosszul hitted, mert nem! –megfordultam, és elmentem
Még a szemem sarkából láttam, hogy az arcát fogdossa, és a földet nézi. Kicsit erősebbre sikerült ez az ütés, mint akartam. Mindegy, így történt, elvégre megérdemelte.
Harmadik óra után egy lány barátkozni próbált velem.  Nincs szükségem most barátokra, főleg nem kamura, szóval őt is otthagytam.
Ez olyan nevetséges nem? Megváltozik külsőre egy ember, de belsőre ugyan az marad, és még is több embert érdekel, mint azelőtt. Ebből látszik, hogy mindenkit csak a külső érdekel. Bár Adam úgy szeretett engem, ahogy… Nem, ő sosem szeretett, becsapott! Undorító, amit tett!
 
Végre kicsöngettek utolsó óráról is, kicsit elfáradtam. Jól megdolgoztatott minket a tesi tanár. Már indultam haza, mikor Adam egy szó nélkül elém vágott, magához szorított és csókolt. Csókolt, mintha az élete múlna rajta. El akartam tolni magamtól, de ő sokkal erősebb, így semmi esélyem nem volt. Elengedtem magam. A csókja még mindig mámorító, és csodás, talán sosem fogom megunni. Oly édes, és szenvedélyes.
Mikor már érezte, hogy nem ellenkezem, lassacskán elhúzta a fejét az enyémtől, de nem engedett még el. Megrészegedve kapkodtam a levegőt, mire mutató ujjával felemelte állam, hogy belenézzen a szemembe.
-Mondd csak életem! Mi a baj? Tudod, hogy imádlak! Mi volt ez a suliban? –kérdezte
-Én… Láttalak… Láttalak egy lánnyal csókolózni! Hogy lehetsz ilyen undorító? –kérdeztem potyogó könnyekkel
-Én azt nem akartam! Erőszakból a lány megcsókolt, gondolom azt már nem láttad, hogy ellöktem magamtól, és ráolvastam, hogy ezt ne merészelje még egyszer.
-Nem, nem lá… -be sem fejeztem a mondatot, már is összeért az ajkunk. Úgy csókolt, mint még soha. Eleinte gyengéden, bocsánat kérően, majd egyre szenvedélyesebben.
Valószínűleg akik jöttek ki a suliból, mindvégig minket néztek. Persze nem álltak meg azt lesni, hogy mi hogyan csókolózunk, csak minket figyeltek, ameddig lementek a bejárat előtti lépcsőn. Legalábbis én így éreztem, nem láthattam, mert a szemem csukva volt. Élveztem ezt a pillanatot, ameddig csak lehetett. Dühöm egy pillanat alatt felszívódott. Csak melegséget, szeretetet, boldogságot éreztem.
Szeretem, ez ellen nem tehetek semmit.

Hazakísért, feljött a szobámba, és folytattuk, amit befejeztünk. Annyi különbséggel, hogy lelökött az ágyra, rám mászott, csókolt, erősen, kínzón. Egyszer csak abbahagyta.
-Figyelj csak. Be lehet kulcsolni az ajtód? –csillogott a szeme
-Persze, ott a kulcs. –válaszoltam
Felállt, és csak annyit hallottam, hogy kattan a zár.
Visszajött hozzám, és elkezdett vetkőztetni. Engedtem neki, én is akartam, de azért óvatosan megkérdezte:
-Lehet? Nem baj?
-Csináld! -kérleltem
Levette rólam a felsőm, végigsimította kezét a nyakamtól végig a hasamon egészen addig…
Elöntött egy bizsergően jó érzés. Én is elkezdtem vetkőztetni, mire már mindketten csak fehérneműben voltunk.
Már vette volna le rólam a melltartót, erre egyszer csak valaki kopogtatott az ajtón.

-Kincsem!! Itt vagy? –hallatszott a hang
Apa az! A fenébe! Ő úgy félt engem és úgy vigyáz rám, mint a szeme fényére, ha kiderül, hogy mit csinálunk, megöli Adamet.
-Figyelj, ezt most nem folytathatjuk! Apa kinyír téged! -suttogtam
-Miért? Nem voltál még együtt senkivel, hogy ennyire félsz apudtól?
-NEM! Sajnálom, előbb kellett volna elmondanom. –temettem tenyereimbe az arcom
-Ssss! Nincs semmi baj! Akkor most már mindenféleképp enyém leszel! Ha nem is most, majd máskor. –mosolygott, és adott egy röpke csókot
Gyorsan felkapkodtuk magunkra a ruhát, és kinyitottam az ajtót. Apa ott állt.
-Ömm. Szia apa! Hát te? Mit szeretnél? –kérdeztem
-Sziasztok. Mit csináltatok odabent? Miért zárkóztál be? –idegeskedett
-Csak szerettünk volna kettesben lenni úgy, hogy senki sem zavar meg. Tudod ma békültünk ki!
-És mire készültetek? Nagy volt bent a csönd! Ugye tudod fiam, ha bármit is csinálsz a lányommal, megbántod, vagy bármi ilyesmi, neked véged!
-Rendben uram, megértettem, de biztos lehet benne, hogy semmi rosszat nem teszek a lányával!
-Adam hagyd… Apa ne félts már ennyire! Tudom, hogy mit csinálok! 17 múltam hahóó!
-Jó, de tudod, hogy nagyon féltelek!
-Tudom, apa, tudom! –megöleltem –De most kérlek, békén hagynátok minket? Most az egyszer!
Apa egy puszit nyomott a homlokomra, majd lement a lépcsőn.

Kettesben maradhattunk Adammel. Azt csinálunk, amit csak akarunk! Szuper!